A legmodernebb dolgok
Amiket tanulhatsz tőlünk:

Építs biztos alapokra!

Ha az alapoktól akarod kezdeni, akkor a 3-5 fős csoportjaink ideálisak lesznek számodra, mert így bármikor kérdezhetsz, illetve alkalmad lesz mások kérdéseit, és az azokra adott válaszokat is megismerni. Ez egyúttal jó útmutató lesz azzal kapcsolatban is, hogy mások mire és hogyan szeretnék használni a közösségi oldalakat és a marketing lehetőségeket.

Fejlődj együtt a cégeddel!

Ha a meglévő tudásodat szeretnéd felfrissíteni, tovább fejleszteni, akkor lényeges, hogy előtte kicsit felkészüljünk egymásból, mert így a Te igényeidhez alakíthatjuk a kurzus menetrendjét.

Rugalmasan felépített tematikánk hozzád igazítható, így lépésről lépésre haladhatsz.

Célunk, hogy önállóan is el tudj igazodni az online marketing területén.

Szerezd meg a gyakorlati tudást velünk, hogy Te is kezelni tudd közösségi oldalaidat, vagy könnyebben tudj elhelyezkedni a piacon.

„Best of” válogatás, ami számodra a legfontosabb.

Te állíthatod össze, hogy miről, mennyit szeretnél tanulni. Egy működőképes vállalkozáshoz szükséges információkkal kiegészített oktatás, ami a hétköznapi tennivalóktól az egyszeri kampányokig mindent megmutat. Cél, hogy egyben lásd a vállalkozás lehetőségeit és azt, hogy pontosan mire van szükséged a terveid eléréséhez. Ez egy nagyon összetett feladat, ami ott kezdődik, hogy milyen vállalkozási formát használj, és a stratégia fogja meghatározni, hogy milyen módon mutasd meg magad (honlap, webshop, blog, facebook, insta, ads, workshop...). A megfelelő marketingmix fogja támogatni a céljaidat, ez alapján láthatóak azok a tevékenységek, amelyekre munkatársat érdemes felvenned, vagy jobb kiszervezned.

Facebook
Hirdetéskezelés

A Facebookot sokan, sokféleképpen használják, attól függően, hogy mi a céljuk. Akár magánemberként, akár vállalkozásként lehet többféle stratégiát is alkalmazni, újakat kitalálni, és ezeket kombinálni. Első lépésként megmutatjuk, hogy milyen létező irányok vannak, melyiket mikor érdemes használni. Haladó szinten már az újdonságok, egyedi ötletek megszületésére inspirálunk, mert pontosan tudjuk, hogy aki másokat követ, az sosem lesz az első.

  • Folyamatos jelenlét, figyelemfelkeltő posztok.
  • Szavazások, játékok kiírása.
  • Hirdetések kezelése.
Alapozás
Tervezés
Hirdetések beállítása
Célzás, elhelyezés, ütemezés
Pixelkód
Kreatívok
Konverziómérés
Optimalizálás
Remarketing
Statisztika
Google Ads
Hirdetéskezelés

Mit tehetsz azért, hogy a hirdetésre elköltött pénzed visszahozza akár a többszörösét, ahelyett, hogy a Google Ads számodra egy pénznyelő gépezetté válna? Ebben segítünk mi Neked!

A Workshopunk elvégzése után a következő dolgokat fogod biztonsággal alkalmazni:

  • Kampányok tervezése, létrehozása
  • Hirdetések beállítása
  • Releváns kulcsszavak keresése
  • Hirdetések konverziójának mérése
  • Hirdetések elemzése
Alapozás
Tervezés
Hirdetések beállítása
Keresési hirdetések
Display hirdetések
Hirdetésbővítmények
Konverziómérés
Optimalizálás
Remarketing
Google Analytics
Minden, ami analitika

A Google Analytics bármit képes megmutatni Neked, ami az oldalaidon történt. A kérdés csak az, hogy tudod-e megfelelően használni, és hogy jó kérdésekre keresed-e a válaszokat? Vannak általánosan követendő irányok, de vannak olyanok is, amiket csak akkor lehet meghatározni, ha sikerül személyre szabni a célokat, elvárásokat, és így kitapogatni az oda vezető utat.

  • Ki a célcsoportod?
  • Honnan jöttek?
  • Mi érdekelte őket?
Brand építés
Kommunikáció, tartalom, blog

Ha valaki szívét-lelkét beleteszi a vállalkozásába, akkor nem csak a napi 8 óra munka idejére foglalkoztatja a cége sorsa. Ilyenkor természetes számára, hogy mindenben meglátja azt, ami kapcsolódik a saját termékéhez, szolgáltatásához. Mi abban fogunk segíteni, hogy mások is hasonló érzelmeket / gondolatokat társítsanak a Te cégedhez, mert a döntések jelentős része érzelmi alapon történik.

A történeted elmesélése, már az első pillanattól fontos, még akkor is, ha nem a személyedet szeretnéd a fókuszba állítani.

Az, ahogy kommunikálsz, az fogja meghatározni részben a célcsoportodat, illetve a célcsoportodhoz kell igazítanod a kommunikációt.

Marketing tervezés
Tűzz ki célokat, és tervezd meg a hozzájuk vezető utat!

Ahogy az élet egyéb területein, úgy a marketing stratégia megtervezésekor is számos szempontot kell figyelembe venni. Mik a rövid és hosszú távú céljaid? Milyen eszközeid, anyagi és emberi erőforrásaid vannak? Mik az erősségeid, amikre támaszkodhatsz? Miben kell fejlődnöd? Melyek azok a pontok, amelyek „kőbe vannak vésve”, és melyeken lehet rugalmasan változtatni a körülményekhez igazodva? Mindezekre a kérdésekre segítünk megtalálni a választ, hogy a terveid a legrövidebb utat jelöljék ki számodra a célok eléréséhez.

  • Feladatok, amiket Te magad fogsz elvégezni.
  • Munkatársaknak kiosztható feladatok.
  • Alvállalkozók, partnercégek felé delegált tevékenységek.
Vállalkozásfejlesztés
Fejleszd naggyá, egyedivé, utánozhatatlanná!

Arról, hogy mikor érdemes egy vállalkozás fejlesztésére időt, pénzt, energiát fordítani megoszlanak a vélemények.

Az elején minden forint elköltése fájó pont tud lenni, ráadásul rengeteg az egyéb feladat. - Ugyanakkor az első lépések határozzák meg leginkább az irányt, amerre haladni fogsz.

Amikor eltelt pár év, és szépen alakulnak a dolgok, akkor miért kéne változtatni? - Minden más változik, ha a Te céged nem változtat, akkor lemarad, elavul.

Jön egy kis megtorpanás, de a vezetőség majd megbirkózik a nehézségekkel. - Ha ugyanaz próbál kivezetni a nehézségből, aki belevitt, akkor ezt gondold át újra!

Változnak a piaci igények, feltételek, ezért a megtorpanásból komoly visszaesés lesz. - Ideje észrevenni, hogy radikális változásra van szükség!

Nagyobb a baj, mint hittük, ezért létszámleépítéssel kell spórolni a költségeken. - Régi beidegződések, melyek már évtizedekkel ezelőtt sem váltak be...

A megmaradt alkalmazottak túlterheltek, kiégtek, a cég sorsa megpecsételődött... - Sosem késő változtatni, megújulni. Csak dönteni kell, és megtenni a szükséges lépéseket.

Ezekből a példákból is jól látszik, hogy gyakorlatilag bármikor érdemes belevágni a vállalatfejlesztésbe, hiszen ez megváltoztathatja a folyamatot.

Ehhez érdemes külső segítséget kérni, akinek van rálátása a dolgokra, mert belülről nehezebb megítélni, hogy milyen változásokra van szükség.

Felmerülhet benned a kérdés, hogy
Miért minket válassz?

Ezzel a kérdéssel, és hozzá rendkívül frappáns válaszokkal rengeteg helyen találkozhatsz az interneten.

Mi nem fogunk előre megfogalmazott sablon választ adni, sem most, sem a képzés során.

Mi valóban az adott helyzet minél pontosabb ismeretében fogalmazzuk meg a válaszainkat, mert bízunk benne, hogy ez lesz az egyik fő erőssége a tanfolyamon oktatóknak, és ezáltal a képzésen résztvevőknek is.

Felmerülhet benned a kérdés, hogy
Miért minket válassz?
  • Egy kép többet ér 1000 szónál.
  • Egy videó pedig segít, komplexen megmutatni egy célt.

"A marketing olyan, mint a víz, annak a formáját veszi fel, aki a kezében tartja." - NaturMarketing

Felmerülhet benned is a kérdés
Nézzük az összetevőket!

Lesz elmélet
pont annyi, hogy


  • szilárd alapokra tudj építkezni a vállalkozásodhoz,
  • könnyen beazonosíthasd mi - mihez tartozik és mire jó,
  • megismerd, hogy működnek a trendek.

Sok gyakorlat
amivel eligazodhatsz


  • az online világ különböző felületein, mert minden nap változnak a trendek,
  • a hirdetések, kampányok, kulcsszavak területén, hogy mindig célba találj,
  • a statisztikákban, mert nem adatokra van szükséged, hanem információra.

A keret, melybe
"belepakolhatsz":


  • a rövid távú céljaidhoz szükséges hozzávalókat,
  • a hétköznapi működést segítő megoldásokat,
  • a hosszú távú célok irányába terelő tudnivalókat.
Három terület, három alkalom, három szemszög, hogy összeálljon a teljes kép
Három a magyar igazság.

A legjobb összeállításra van szükséged
és vannak kihagyhatatlan elemek


Egy vállalkozás nem egy kampány, ezért mindig komplexen kell megközelíteni.

Fontos számodra, hogy a marketing integrálható legyen a mostani folyamataidba?

Szeretnéd érteni az online marketinget?

Megérteni a működését, és tudni, hogy mire érdemes költened?

Megtanítjuk lépésről lépésre az online marketing minden trükkjét.

Célunk, hogy önállóan is el tudj igazodni az online marketing területén.


A marketing olyan, mint a víz, annak a formáját veszi fel, aki a kezében tartja. - NaturMarketing

NaturMarketing Team

Marketing természetesen
Választható csomagjaink:
ALAPOZÓ

képzésünk célja, hogy komplexen közelítsünk rá és ne csak marketing hirdetés vagy kampány legyen a középpontban, hanem maga a vállalkozás!

...ha bizonytalan vagy, felfrissítenéd, kiegészítenéd a tudásod

(3 alkalom) alkalmanként: 3,5 óra
  • Vállalkozási alapok
  • Mire lesz szükséged a vállalkozásodhoz
  • Brand és Te - Az vagy ami látszik - Kommunikáció
  • Online világ - felületek, mi mire való - lásd a teljes képet

  • Fő csapásvonal
  • Marketing alapok, mi mire való
  • Közösségi média (Facebook, Instagram)
  • Célpiacod meghatározása, elérése (facebook, Ads, google)

  • Felületek használata – beállítások, fiók audit
  • Facebook - Instagram
  • Google Ads - Google Analytics
  • Google Cégem
  • Képszerkesztés
  • Weboldal - webshop

58.000 FT + ÁFA
Jelentkezek
HALADÓ

PROGRAMUNK, MELY A TOVÁBBI FINOMHANGOLÁSI FORTÉLYOK, AZ EGYEDI MEGKÖZELÍTÉSI LEHETŐSÉGEK TÁRHÁZÁBA SEGÍT BETEKINTENI.

...ha bizonytalan vagy, felfrissítenéd, kiegészítenéd a tudásod

(3 alkalom) alkalmanként: 5,5 óra
  • Vállalkozási stratégia
  • Számolj, tervezz, elemezz
  • Költésgek optimalizálása
  • Hogyan dolgozz hatékonyan – mikor és hogy érdemes kiszervezni, mikor és hogyan találj társat a munkához
  • Marketing mátrix
  • Optimalizáld a platformokat
  • Célcsoport kutatás (facebook, ads)
  • Kulcsszókutatás (ads)
  • Sales helyett hirdetés
  • Keresőoptimalizálás - Hogyan jelenj meg a Google-ben. Hogyan szerezz hosszútávon minőségi látogatókat.
  • Google Ads - Hogyan hirdess hatékonyan
  • Google Analytics - A látogatók elemzése, a mérések szakszerű, hatékony használata
  • Hogyan készíts facebook hirdetést
85.000 FT + ÁFA
Jelentkezek
Á LA CARTE

EGYEDI LEHETŐSÉG, HOGY TE MAGAD VÁLOGASD ÖSSZE, MIRE VAN SZÜKSÉGED. FIÓK AUDITTÓL, AZ ÖTLETELÉSEN ÁT, A KAMPÁNYOK KIALAKÍTÁSIG; VAGY EGY ÚJ TERMÉK/SZOLGÁLTATÁS BEVEZETÉSÉNEK A TERVÉT IST ARTALMAZHATJA.

  • ...ha szeretnél úgy tanulni, hogy meglévő, esetleg új vállalkozásod online terét együtt alakítjuk ki
  • Kérj ajánlatot és vállalkozásodra szabjuk az árakat és feladatokat!

Ezek a legnépszerűbbek:

  1. Céges képzés (2x5 óra)
    100.000 Ft + Áfa

  2. Tanácsadás (3 óra)
    45.000 Ft + Áfa

A céges képzés előnye, teljesen a cégre szabható az aktualitásoktól a startégián át a napi gyakorlatig.

A személyes konzultáció alkalmával 3 terület szakértőjével közösen beszéljük át az ötleteket, stratégiát és ezek megvalósításának lehetőségeit.


45.000 FT + ÁFA-tól
Ajánlatot kérek

Az alapfelszerelés része:

Helyszínen: wifi, üdítő, ásványvíz, kávé, tea, gyümölcs.

1 óra grátisz tanácsadás a kérdéseidhez.

Minden részhez kapsz összefoglaló leírást.

Kedvezményes mentoring csomagot.

Saját laptopra szükséged lesz! Ingyenes parkolás.

Workshopot min. 3 fő részvételével tartjuk meg.

"Nekünk a marketing olyan, mint halnak a víz, nem tudunk meglenni nélküle."
NaturMarketing

"Megbízható, lendületes és naprakész csapatot ismertem meg a Naturmarketing személyében. Nyitottan és segítőkészen állnak a legnehezebb feladathoz is. A legkomplexebb feladat apró részleteiben is kihívást látnak és megoldást kínálnak. A trendeken kívül fontos számukra, hogy az adott területen melyik marketing eszköz a leghatékonyabb, ami rugalmasan illeszkedik az adott piaci szegmenshez. Ami a legjobban tetszett, hogy a legelvetemültebb kérdéseket is nyugodtan, profin megválaszolják és azt sem rejtik véka alá, ha a megbízó által kért megoldás szerintük nem a legjobb út. Nem engedik, hogy a partner a pénzét olyan marketing megoldásra költse, ami nem fogja a várt eredményt hozni."

Gál Hajnalka
Sales Manager
"Nekünk a marketing olyan, mint halnak a víz, nem tudunk meglenni nélküle."
NaturMarketing

"Nemrég vágtam bele a vállalkozásomba, de semmi célirányom nem volt, merre indulhatnék el, hogy terjesszem magam. Ebben kaptam óriási segítséget Horváth Tibortól, aki nemcsak irányt mutatott, hanem végigvezetett az egész folyamaton: ha elakadtam, személyre szabott ötletarzenált kaptam tőle, amik segítettek továbbhaladni, és a magabiztosságomhoz is sokat hozzátett :) Csak ajánlani tudom őket, tisztában vannak az aktualitásokkal, profik és az ügyfél java a legfontosabb!"

Varga Erzsébet
Masszőr
"Nekünk a marketing olyan, mint halnak a víz, nem tudunk meglenni nélküle."
NaturMarketing

"Facebook és AdWords témában volt szükségem segítségre. Mindkettőt profi módon megoldották, és még arra is volt lehetőség, hogy oktatás formájában kollégáimat tovább képezzék. Élmény velük a közös munka, ami most már több szálon is fut, és folyamatosan segítünk egymásnak. (Főleg Ők nekem...)"

Malinoczki Zoltán
Vállalkozó
"Nekünk a marketing olyan, mint halnak a víz, nem tudunk meglenni nélküle."
NaturMarketing

"Több ajánlás útján hallottunk a NaturMarketing professzionális szolgáltatásáról, majd úgy gondoltuk, hogy teszünk egy próbát az együttműködésre. A szakmai elhivatottságuk, és „mindenre megoldást” kínáló pozitív lelkesedésük a kihívásokkal szemben, azonnal lekötelezett bennünket. Nem ismernek lehetetlent, az elkötelezettségük páratlan! Büszkén és határozottan ajánljuk a NaturMarketing-et, mint megbízható stratégiai Partner minden vállalkozás számára."

Kozma Patrik
Tulajdonos - ChocoriumLuxury

Elért eredményeink

Aki azért nem költ reklámra, hogy pénzt takarítson meg, az ennyi erővel az óráját is megállíthatná, hogy időt takarítson meg. - Henry Ford

0

kampány

0

hirdetés

15 M+

Költés

Ajánlatkérés.